Kutyák és Macskák

Vaddisznó-vadászat a 14.században

Az emberiség legelső háziállata a kutya volt, háziasítása, paleozoológiai adatok alapján, kb. 100 ezer évvel ezelőtt kezdődött a modern ember megjelenésével egyidőben.Ekkor azonban még csak az ember mellé szegődött farkasokról beszélhetünk. A farkasok minden bizonnyal azért kezdtek ólálkodni az emberi közösségek körül, mert rendszeresen eltakarították a lakomák maradékát. Hamarosan az ember észrevette, hogy a farkas-kutyák hatékonyabb érzékszerveik, gyorsaságuk, valamint ügyességük révén kiválóan alkalmazhatóak, nemcsak mint őrzővédők, de mint vadásztársak is. Ennek szellemében folyamatosan elmélyült az ember és kutya közti kapcsolat. Megkezdődött a céltudatos szelekció és a tenyésztés is. Az ember a kutyát fokozatosan „eszközévé" tette, az ősi ösztöneit korlátok közé szorította és a mai napig is ezt teszi. Az idő múlásával fokozatosan a vadászat célja is kezdett megváltozni, így nemcsak a létfenntartás eszköze volt, hanem egyre inkább a kultúrája részévé vált. A középkorhoz köthető a különböző fajta vadászkutyák tenyésztése annak függvényébe, hogy milyen vadra és milyen vadászati módokkal kívántak vadászni. Megjelentek hát a szemmel (vizuálisan) és orral (szimat alapján) vadászó fajták. Kitenyésztették a rejtőző vad felkutatására a kajtató ebeket, hajtó ebeket, valamint a sebzett vad keresésére használható fajtákat, a vérebeket. Ugyanakkor a kopókkal (hajtó ebek) párhuzamosan kialakult az agár, az agarászat. A lõfegyver vadászatban történõ alkalmazása döntõen hatott olyan ebek kitenyésztésére, amelyek messzirõl képesek jelezni a vad jelenlétét, a vadat nem ûzik, hanem bevárják a vadászt, aki felrebbenti vagy kiugrasztja a rejtõzõ szárnyas vagy szõrmés állatokat. Ezzel megalakultak a vizslák.